↓ Görgess lejebb ! ↓

Kedves „versenyzők”!

Azt ígértem, hogy ma egy részletesebb értékeléssel jövök.

Valójában azonban nem értékelni szeretném a munkákat, hanem megosztani veletek, mi volt az egyes képekben, ami különösen megfogott, amin elcsodálkoztam, nevettem, vagy éppen elámultam.

Mindegyik fotó fantasztikus volt. A flat lay-ekről azonnal fel lehetett ismerni, hogy melyik szereplőről készültek. A knollingok elképesztően részletesek voltak, az alagutas kép pedig azonnal hozta a könyv hangulatát.

De lássuk a kedvenc részleteimet!

– A két nyomozós knolling végül inkább lett „túrázós”, de el kell ismernem, hogy igazatok volt. A főszereplők felszerelése és gyakorlati tudása nagyrészt a cserkészlétükből fakad, így teljesen adja magát, hogy egy ilyen „kalandhoz, nyomozáshoz” is úgy pakolnak össze, mintha „egynapos túrafelszerelés” lenne. 😉

– Az izolációs fólia, a Petzl fejlámpa, a síp és a biztosítótű nagyon klassz ötlet volt.

– A cserkészfelszerelésen szó szerint elámultam. A kalap, a bakancs, az ing és a hátizsák szinte muzeális, régi darabok. Az öv és a tájoló a tokjával úgyszintén. Az pedig, hogy mindez egy kiterített ponyvára lett kipakolva, nagyon frappáns megoldás volt.

– Vilmos flat lay-éről talán a Playmobil autóból készített Tesla és a Tanár úr kérem volt a kedvencem. Az utóbbi hihetetlenül leleményes húzás volt, utalva Vilmos történetére. Ezt nagyon szerettem.

– Dalma flat lay-én nagyon jól működtek a visszafogott színek. Tetszett, hogy Van Gogh-os a telefonja, és Gárdonyit olvas. Nagyon eltalált volt a kép abból a szempontból, hogy pontosan olyan szelíden üzent, mint amilyen Dalma, miközben az apró részletekben ott volt a személyisége.

– Kolos flat lay-e – remélem, a szemüvegből jól következtetek – nagyon vagány lett. A PMR volt a kedvencem, na meg a négy pendrive. Ez különösen humoros húzás volt. 👍

– Két Kincső-s flat lay érkezett: az egyik kékes, a másik rózsaszínes árnyalatban. Itt is az apróságok voltak azok, amelyeken elidőztem. A kutyás kulacs, a szájfény és a karabiner együtt remekül hozza Kincső „szélsőséges” jellemét: egyszerre vagány és csajos. A márkás cipő és az Agatha Christie-könyv szintén nagyszerű ötlet volt. A „Pinko” kishátizsák telitalálat, ahogy a napszemüveg is.

– Az alagút önmagában megteremtette a hangulatot: a sötét járat, a kőboltozat, a fény, az alakok… Nagyon jó atmoszférája lett. Igen, pontosan ilyen lehet odalent. (A síneket leszámítva. 😉)

– És akkor néhány személyes kedvenc: a kanálgép, a Hozsanna, a cserkésznyakkendő, a gubacs, a bőr aktatáska, a kézfertőtlenítő, a szikravető, a tacskós kulacs, a leharapott sarkú, fehér csokis jegyzetfüzet – ha jól ismertem fel; csak onnan volt ismerős, hogy nekem is van, csak étcsokis –, a régi kiadású Agatha Christie-könyv (pontosan ugyanez a kiadás van meg nekem is), a nagyító, a síp és a nedves törlőkendő. ❤️❤️❤️

Számomra mindegyik fotó nagyon kedves volt.

Örülök, hogy jöttetek és játszottatok. Én nagyon élveztem! ❤️

A nyereményekkel kapcsolatban e-mailben fogom felvenni a kapcsolatot a nyertesekkel.

Szeretettel:

Lomhegyi Hédi